Vishy Anand Interjú: ,,Sokként ért, hogy az emberek veteránnak látnak"

GM Vishy Anand egykori világbajnok és sakklegenda David Cox kérdéseire válaszolt. A témák között helyet kapott a technológia sakkra gyakorolt hatása, de beszéltek arról is, hogy milyen érzés 50 fölöttiként a világelit ellen játszani, vagy hogy lehet feldolgozni, hogy egy teljesen új játékosgeneráció ismeri meg a legfrusztrálóbb pillanatait. 

Mióta 1988-ban India első nagymesterévé vált, Anandot bő három évtizeden keresztül tartották a világ legjobbjai között számon. Elképesztő teljesítmény, pláne most, amikor az elitsakk egyre inkább a fiatalok sportjává válik.

 ,,Villám Kölyök" becenevét a gyors játékának köszönhette a 80-as években, Anand azonban nem állt meg itt, hanem folyamatosan fejlődött azóta. Ennek egyik jele volt, hogy mindig szívesen használta a technológia vívmányait, különösen amióta a számítógépes elemzések igazán erősek lettek a 2000-es évek számítási kapacitásnövekedésének köszönhetően.

Az új módszerek segítettek neki legyőzni nagy riválisát Vladimir Kramnikot a 2008-as világbajnoki meccsükönt és azt is lehetővé tették, hogy két évtizeden keresztül versenyezzen a világbajnoki címért, először 1995-ben Garry Kasparov ellen, utoljára pedig 2014-ben Magnus Carlsen ellen. 

Anand még 50 évesen is a top20-ban van a világon, a 2017-es Rapid Vlágbajnokságon aratott győzelme is azt mutatja, hogy még mindig képes felvenni a versenyt a legmagasabban jegyzett versenyzőkkel. 

Az interjút telefonon készítettük, a szöveg érthetőségi, vagy terjedelmi okokból változhatott.

Chess.com: Sokan fantasztikusnak tartják, hogy ötvenévesen is a legmagasabb szinten tudsz versenyezni. Nagyon sok kilencvenes-, és kétezres évekbeli riválisod visszavonult vagy lecsúszott a ranglistán. Neked mi segít az előrehaladásban?

Vishy Anand: Mint mindenkit engem is sokként ért, hogy az emberek hirtelen elkezdtek veteránként kezelni. Egyik nap húszéves vagy, a másik nap már ötven. Emlékszem amikor Jan Timman, Kasparov és Anatoly Karpov vett körül, akkor én voltam a legfiatalabb. Ezután oda sem figyeltem, és egyszercsak mindenki fiatalabb lett nálam. Még később pedig arra ébredtem, hogy mindenki sokkal fiatalabb nálam.

Még most is, amikor találkozom Alireza Firouzjával, meglepődöm azon, hogy ő az első, 2000-ben aratott világbajnoki címem után három évvel született, most meg egymás ellen versenyzünk. Értem, hogy ez némileg felment valamennyire, igyekszem is egy kicsit megbocsájtani magamnak, ha van egy rossz versenyem, de ezzel nem szabad messzire menni. Vagy úgy játszol, hogy számít, hogy mit érsz el, vagy ne játssz. 

Vagy úgy játszol, hogy számít, hogy mit érsz el, vagy ne játssz.

Múlt évben készítettem egy interjút Anish Girivel, aki azzal magyarázta a karriered hosszát, hogy ,,igazán fiatalos lelkületű" vagy, és azt is mondta, hogy: ,,biztos vagyok benne, hogy Vishy az a típus, aki minden appot update-el a telefonján". Ez igaz?

Ezt olvastam én is és nagyon sokat kacagtam rajta. Nem tudom pontosan, hogy mi köze van az alkalmazások update-elésének a fiatalossághoz, de azt hiszem, hogy fején találta a szöget. Én megszállottan frissítem minden appomat és szoftveremet. Fogalmam sincs miért, néha csak unatkozom. Nagyon aranyosan fejezte ki magát, miután elolvastam az interjút meg is mutattam neki a telefonomat és mondtam, hogy ,,látod, minden frissítve van".

Emlékszem, hogy figyeltem a fejlődésedet fiatalon, 15 évesen lettél nemzetközi mester és 16 évesen nemzeti bajnok. A profi sakk-karriert tartottad mindig is az egyetlen járható útnak? 

Én belecsúsztam a sakk-karrierbe. Egy érzelmi döntés volt, amit az alapján hoztam meg, hogy mit szeretek, és nagyon szerencsésnek is tartom magam, mert ilyen jól ment. Indiában van néhány fordulópont, például tizedik és tizenkettedik osztályban, amikor a sportolók hezitálnak és elgondolkodnak, hogy: ,,Eljutok én ezzel valahova? Vajon nem lenne érdemes más opciókat keresni?"

Én belecsúsztam a sakk-karrierbe.

Tizedikben megnyertem a nemzeti bajnokságot, tizenkettedikben nagymester lettem, mire lediplomáztak ötödik voltam a világon. Ez nagyon jó volt, mert azt jelentette, hogy soha nem kell lefolytassam a fenti, nehéz beszélgetést önmagammal. Sakkozni akartam, és soha senki nem mondott nekem egy jó érvet ellene.

A szüleid mit szóltak hozzá? Ők aggódtak, vagy Te aggódtál valaha a létbiztonságért sakkjátékosként?

A szüleimnek voltak kétségei, mert édesapám a vasútnál dolgozott. Ők nem igazán értették, hogy mi az a sakk, de sodródtak az árral, tudták, hogy nagyon szeretem, úgyhogy nem mondtak semmit. 

Ami a munka biztonságát illeti, így a vége felé úgy érzem, a sakk többé-kevésbé ugyanolyan kockázatos, mint bármelyik másik karrier. Mostanában azt kérdezem az emberekektől, hogy melyik karrierben van bármilyen biztonság? Manapság két lábbal kell állnunk a földön és ezt a kérdést a végletekig ragozva sarokba szoktam szorítani, az engem kérdező újságírókat. Hogyan néz ki a biztonság a Te munkádban?

Touché Vishy, touché. Menjünk vissza a karriered korai szakaszába, volt egy mostanra híressé vált meccs 1988-ban, Bielben,  amikor hat lépésben vesztettél Alonso Zapata ellen.

A legendák arról szólnak, hogy korábban láttál egy Christiansen-Miles játszmát, ahol sötét ugyanezt a vesztő lépést húzta a hatodik lépésnél, de nem tudtad, hogy egy előre megbeszélt döntetlen volt? Elmondod a partid hátterét?

Akkoriban elég impulzív és gyors voltam, és emlékszem, hogy az 5...Ff5-t pár másodperc után léptem. Utána lefagytam, mert hirtelen rájöttem, hogy nem látok választ a 6.Ve2-re.

Leizzadtam, az ellenfelem pedig sokkoltan bámulta a táblát. Számomra örökkévalóságnak tűnő egy-két percen keresztül ült ott hitetlenkedve, majd meglépte a 6.Ve2-t. Feladtam és gyorsan leléptem, mielőtt az emberek felfogták volna, hogy mi történt, nagyon szégyelltem magam. 

Az én magyarázatom, hogy láttam egy olyan változatot ahol világos c4-et és Hc3-at lép, én meg utána ...Ff5-t, és összekevertem őket, vagy az is lehet, hogy láttam az ominózus Christiansen-Miles játszmát. Őszintén szólva fogalmam sincs. Ki tudná megmondani, amikor az egész másodpercek alatt történt?

De azért megmentettem a versenyt. Nem futottam rosszul, ha jól emlékszem valahol a középmezőnyben végeztem, és azt hittem, hogy itt vége is van a történetnek. A játszma viszont évekig bennem maradt és zavart is, én pedig nem értettem, hogy mi a bajom. Igen, volt egy rossz napom, le lehetne szállni rólam? Aztán megint nagyon zavaróvá vált az egész, amikor egy teljesen új játékosgeneráció is felfedezte a játszmát, nekem pedig újra vissza kellett emlékeznem. 

Gondolom 1988-ban legalább nem volt internetes közvetítés a játszmáról. 

Pontosan, azokban az időkben a nyílt versenyeken csak egy-két bemutató tábla volt, amelyeket önkéntesek működtettek. Ez azt jelentette, hogy a résztvevők többsége azt hitte, hogy azért lépek le pár perc után, mert megegyeztem egy gyors döntetlenben. Akkoriban senki nem tudta valós időben követni az eredményeket, a legtöbb ember nem is tudta, hogy ilyen szégyenletes módon vesztettem, amíg el nem telt 1-2 hónap, ez pedig nagy megkönnyebbülés volt nekem. 

Amikor fiatal vagy, jön a következő nap. Az élet derűs, te pedig mész előre. Ha manapság ilyen történne, el tudtod képzelni hány buta tweetre kellene reagálnom. 

Anish nagyon lelkes lenne!

Iigen!

Ha már arról beszélünk, hogy a világ megváltozott, a Te legkorábbi és legkésőbbi világbajnoki döntőd között szinte 20 év telt el. Milyen szempontból volt más tapasztalat a két esemény?

Ami számomra megdöbbentő, hogy annak a munkának az eredményét, amit mi 1995-ben egy vagy két hét alatt, négyen, teljes munkaidőben elvégeztünk, a számítógép pont két másodperc alatt megtalálja. Néhány lépést azok közül, amikre a legbüszkébb voltam az 1995-ös felkészülésemből, azonnal ajánl a számítógép. Rengeteg időt tudnék eltölteni a fiatalokkal azt magyarázva, hogy egykor ezeket a lépéseket nagyon nehéz volt megtalálni, de akkor úgy érezném magam, mint valami vénember, aki fölött eljárt az idő, úgyhogy inkább feladom. 

Annak a munkának az eredményét, ami 1995-ben négyünknek, teljes munkaidővel egy vagy két hetét vette igénybe, a számítógép pont két másodperc alatt találja meg.

Mostanában az igazi kihívás az információfolyam megszűrése, muszáj a nagy képet nézni és nem elveszni a részletekben, mert a számítógéppel hatalmas mennyiségű anyagot lehet generálni, de ha ezek nem segítik a játékot, akkor nem érnek semmit. Akkor is képesnek kell lenned megtalálni a jó tervet, ha egy olyan pozícióba kerülsz, amire nem emlékszel.

Ez egy kicsit olyan, hogy hiába tudsz az egész világra térképet generálni, ha egy konkrét helyről térkép nélkül nem vagy képes hazatalálni. Körülbelül erről szól az elitsakk manapság.

A felkészülésben használt legújabb módszerek különösen sokat segítettek neked a Kramnik elleni 2008-as világbajnoki döntőben, amiben vitán felül a legsimább győzelmedet arattad. Mesélnél nekünk erről? 

Ebben igazad van, valóban nagyon fejlettek voltak a felkészülési módszereink, mert kitűnő hardverhez volt hozzáférésünk, de a kulcs mégis az volt, hogy az én hozzáállásom összhangban állt a technológiával. Kockázatvállaló hangulatban voltam, nagyon akartam valami újat tanulni, nagyon akartam valami újat csinálni és ehhez megkaptam a szükséges technológiát is, a két dolog együttállása pedig nagyrészt megmagyarázza, miért játszottam jól azon a döntőn. 

A kulcs mégis az volt, hogy az én hozzáállásom összhangban állt a technológiával. Kockázatvállaló hangulatban voltam, nagyon akartam valami újat tanulni és csinálni.

Úgy érzem a hozzáállásom nagyon hasonlított Kramnikéhoz, amikor 2000-ben kihívta Kasparovot a világbajnoki címért. Ő is kész volt megtenni bármit, új dolgokat próbált ki, régi dolgokat emelt a játékába és összességében látni lehetett rajta, hogy ez jó hatással van rá. 

A 2008-as győzelem biztosan nagy megelégedéssel töltött el, mert megnyerted ugyan a FIDE címét 2000-ben és megkérdőjelezhetetlen bajnok lettél Mexikóvárosban is 2007-ben, de a 2008-as meccs sok szempontból jelentette a sakkot hosszú éveken keresztül átszövő politikai játszmák végét is. 

Nagyon-nagyon büszke voltam az Új-Delhiben nyújtott teljesítményemre 2000-ben, még akkor is ha keserédes volt a FIDE-cím, mert mindig volt valaki aki azt mondtha, hogy ,,ha két bajnokod van, akkor egy sincs". Ennek a két bajnokos dolognak tényleg nincs értelme, helyes volt az emberek megállapítása, nevetséges helyzet volt ez a sportban, de nem az én hibám volt és nem is a Kramniké vagy bárkié. 

Hatalmas dolog volt, hogy nyerni tudtam 2007-ben, és ezzel először lekerült rólam a teher. Nem kellett többé ostoba kérdésekre válaszolnom, hogy akkor ez most melyik cím. Ezzel együtt fennállt a probléma és sokan is mondták, hogy ,,persze, de ez nem volt igazi döntő". És ez idegesített.

Bonn volt a hely, ahol az ostoba hangok elnémultak. Emlékszem, hogy visszamenve a hotelszobámba azt éreztem, hogy nem kell senkinek mondanom semmit, csak annyit: ,,Világbajnok vagyok". Felszabadító érzés volt, ahogy beléptem a szobába azt mondtam Arunának (Anand felesége - a szerk.): ,, Soha többet nem kell idiótákkal foglalkoznom" - ő pedig nevetett, mert pontosan értette, hogy mit akarok mondani.

Emlékszem, hogy visszamenve a hotelszobámba azt éreztem, hogy senkinek nem kell mondanom semmit, csak annyit: ,,Világbajnok vagyok".

Amikor öt évvel később vesztettél Magnus ellen 2013-ban, könnyített valamit a sokkon, hogy tudtad, hogy olyannak adod át a stafétát, aki valószínüleg a sport legnagyobbjai közé emelkedik majd? 

Részben igen. Kicsit idegesített, hogy nem tudtam keményebb ellenfél lenni. Különösképp gyűlöltem a gondolatot, hogy az egész Chennai-ban történt, minden meccs közül amit valaha játszottam, pont ennek a vereségnek kellett a saját városomban történnie. Ezzel együtt megértettem, hogy Magnus minden bizonnyal nagyon jól fogja viselni a ,,bajnoki palástot". Úgy éreztem, hogy oké, ami történt megtörtént, nem az én problémám mostmár, fel kell dolgoznom. 

Különösképp gyűlöltem a gondolatot, hogy az egész Chennai-ban történt, minden meccs közül amit valaha játszottam, pont ennek a vereségnek kellett a saját városomban történnie. 

2016-ban szerepeltél a Jelöltek Tornáján, és második helyen végeztél 46 évesen. Gondolod, hogy egy napon újra világbajnoki címért versenyzel, vagy akár meg is nyered? 

Nem zárom ki, de az utazás egyre hosszabb. Először is kvalifikálnom kell a versenyre, aztán meg is kell nyernem, és csak aztán játszhatok döntőt, amit szintén meg kell nyernem. Minél több lépést kell megtenni, annál nehezebb, de reménykedhetünk egy csodában. Még mindig képes vagyok hasznot húzni egy csodából, úgyhogy nem lehetek olyan messze, de most úgy tűnik két-három csodára lenne szükségem.

Nem engedem magam rágódni ilyesmin. Ha megint a Jelöltek Tornáján találom magam, akkor szuper, igyekszem megragadni a lehetőséget, és ha utána megint világbajnoki döntőt játszom, akkor megbírkózom azzal is. Ugyanannyira meglepődnék ezen a forgatókönyvön, mint mindenki más, maradjunk annyiban, hogy folytatni fogom a játékot és a versenyzést. 

Végezetül, említetted Firouzját korábban, és látjuk azt is, hogy most emelkednek fel a következő generáció korai húszas éveikben járó tehetségei. Gondolod, hogy a sakk lassan-lassan, a karriered alatt, a fiatal játékosok sportjává vált?

Igen, nagyon úgy gondolom. Egyszer alkalmam nyíIt megnézni a korai nyolcvanas évek globális rangsorát, és az ott szereplő top10-es játékosok a harmincas éveik közepén jártak, sőt volt egy-két hatvanéves is köztük. Összehasonlításképp megnéztem a 2015-2016-os listát is, és az átlagéletkor a húszas évek közepére esett, csak két negyvenes lógott ki a sorból.

Úgyhogy igen, megdönthetetlen bizonyítékai vannak annak, hogy a sakk aggresszíven fiatalodik, és erre egyszerű a magyarázat. A technológia csökkentette a tapasztalat értékét, mostmár csak bizonyos helyzetekben ér kincset. 

Minden, amit a tapasztalat ma ér, az valamiféle bölcsesség, hogy ilyen helyzettel már találkoztam, vagy hogy megértem az egyes döntések mögötti komplexitást, de nagyon sokat már nem segít. Azt hiszem a fiatalok azért sokkal jobbak, mert sokkal jobban számolnak.